AZONOSÍTÓ: THM-BJ-11331
Férfiak beszélgetnek. Világos öltönyben középen Horváth István, belügyminiszter, mögötte Szabópál Antal, a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottság elnöke.
[Horváth István (Paks, 1936. szeptember 1.) pártfunkcionárius, a KISZ KB első titkára, az MSZMP KB titkára, az Elnöki Tanács tagja, Minisztertanács elnökhelyettese, belügyminiszter. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett. 1956-ban lépett be a pártba. 1959-től a Bács-Kiskun megyei pártbizottság munkatársa, 1968-tól titkára volt. 1970-től az MSZMP KB tagja lett. 1980 és 1985 között belügyminiszter, majd 1985 és 1987 között adminisztratív KB-titkár volt. 1987-ben először a Minisztertanács elnökhelyettesévé, majd újra belügyminiszterré nevezték ki. 1988-tól az Ifjúsági Bizottság, majd a Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság tagja lett. Politikai pályafutásának vége az úgynevezett Dunagate-ügyhöz kapcsolódik. 1990. január 5-én nyilvánosságra került, hogy a III/III. Csoportfőnökség titkosszolgálati módszerekkel gyűjtött információkat az ellenzéki pártokról és vezetőikről, ezért le kellett mondania miniszteri tisztségéről.]
[Szabópál Antal (Szekszárd, 1931. január 21.– Szekszárd, 2009. október 1.) 1957-től az MSZMP szekszárdi járási-városi bizottság első titkára, 1963. március 9-től a Tolna megyei Tanács Végrehajtási Bizottságának elnöke volt. ]
[MSZMP: A Magyar Dolgozók Pártja jogutódjaként működő Magyar Szocialista Munkáspárt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésétől az 1989-es rendszerváltoztatásig állampártként, kizárólagosan, szovjet támogatással gyakorolta a hatalmat. Főtitkára, ill. első titkára 1956 és 1988 között Kádár János, a pártállam vezetője volt.]
HELYSZÍN: Szekszárd, Tolna megye
DÁTUM: 1986
FOTÓS: Bakó Jenő